2. epizód

Nos meghoztam ezt is... köszönöm a sok jó kritikát.. :) De léci írjatok pár kommentet.. :) PLS (l) na mindegy, szóval itt a második rész, nem tudom milyen lett, de én megtettem mindent. xP Szóval tessék értékelni, és aki kommentet nem ír, az legalább pipálgasson odalent. :) Puszii, Lynaa

- Hát te meg mi a jó francot keresel itt? –tért ki a hitéből Katy mikor meglátta Robot.

- Én csak… -kezdett volna magyarázkodni, de persze nem megy ez ilyen könnyen.

- Ne is mondd, mert a végén talán beveszem… És mégis hogy gondoltad? Idejössz, eljátszod itt a szőke herceget, egy bájvigyorral, és minden rendben lesz? –kérdezte felhúzva a szemöldökét, én meg majd’ leütöttem. Mit is gondol, tulajdonképpen?

- Katy! Csak bocsánatot kérni jött! –vágtam nyakon, de csak éppen hogy.

- Ja.. nos hát akkor, bocsánatkérés elfogadva. Esetleg bejössz, és folytatod velünk a csoki terápiát, vagy… inkább most húzzak el? –kérdezte hirtelen hangulatváltozás kíséretében.

- Öhm… igen –motyogta Rob, miközben nagyban próbálta visszatartani nevetését.
- Ezt nem így kellett volna közölnöd –húzta fel az orrát a kis pöttöm –nem, mint hogyha én nagy lennék- majd sértetten kivonult.
- Elég dinka a barátnőd –röhögött tovább, majd megkerülve lehuppant a kanapéra.
- Tudom… de az enyém –nevettem vele, majd a leülés helyett a konyhát választottam. –Sört?
- Aha, az jól esne. –mosolygott, mikor rám nézett. Tekintete gondosan végigmért, majd kissé zavartan a TV bámulásába kezdett.

- És, mit is csinálsz te Miamiban? –kérdeztem miközben helyet foglaltam mellette. A lábaimat felpakoltam a dohányzóasztalra, ahol a hamutartóban most is gondosan elszívott csikkek sorakoztak.
- Igazából, nemsoká lesz a szülinapom.. Anyámék meg persze ragaszkodtak, ahhoz hogy tengerpartnál töltsem…A barátnőmmel. –kezdett mesélni, de abbahagyta. Én pedig tovább faggattam.
- Mióta vagytok együtt? –kíváncsiskodtam.

- Kicsivel több, mint fél éve… De mért érdekel ennyire? -mosolygott rám, én pedig fülig pirultam. Őszintén én sem érdekel, hogy miért is érdekel ennyire a téma, vagy maga Rob élet története, de valamiért úgy éreztem, hogy szükségem van rá, hogy tudjam. És hogy ő is tudja, hogy megbízhat bennem.

- Tudtam hogy itt vagy! –rontott be a szőkeség, én pedig hatalmas sóhajtozások közepette felkecmeregtem. Rob is velem együtt, majd Nina felé fordultunk.
- Igen? És mégis honnan? –kérdeztem költőien, mire csak egy fintort kaptam.
- Figyelj, vidd el, mielőtt a szőke tincseibe ragadok –susogtam Robnak, majd a konyhába mentem.
- Akkor majd találkozunk…-motyogta, majd Ninát karon ragadva, kimentek. Az égre emeltem a tekintetem, mikor már a teraszon szürcsölgettem a bent meg nem ivott sört, miközben ismét csak sóhajtoztam.

Együtt vannak fél éve… de miért is érdekel ez engem ennyire? Nem tudtam rá jönni, bár válasz akkor sem találtam volna rá, ha…

- Szóval már elment. –hallottam meg Katy csicsergését, miközben levágta magát a mellettem lévő székre.
- Ki? –kérdeztem ártatlanul, pedig tudtam hogy Robról beszél.
- Hát a szépszemű –mosolygott, mire majdnem kiköptem az éppen kortyolt sört.
- Szépszemű? Csak nem beleestél, kisanyám? –röhögtem, mire csak bemutatott egyet.
- Én aztán nem… viszont te. Na jó inkább megyek, úszok egyet. Te nem jössz? –kérdezte kíváncsian, miközben ledobta ruháit, amik alatt már a felvett bikini volt.
- Most nincs kedvem… Talán majd később csatlakozom. – kiabáltam utána, ő pedig már a habok között lubickolt.

Én is átvettem a fürdőrucim, majd a homokba terítet plédre feküdtem napozni… A kertünk vége, a tenger… így egy rész strandunk is van. . A fülembe dugtam a fülhallgatót, majd maxra állítottam a hangerőt. Nem akartam elaludni, de még is sikerült.

Álmomban egy hideg, havas helyen jártam… Robbal. Kézen fogva sétáltunk, és egy hatalmas, szépen kivilágított házhoz siettünk. Nem tudtam mi is ez tulajdonképpen, vagy hogy hol van ez.. de jó volt. Amint láthatvá váltunk, egy szőkés hajú középkorú nő szaladt lén, akin látszott hogy sietett, ugyanis nem volt rajta téli kabát, avagy kesztyű. Csak egy benti felső, és kötény.

- Szia anya… -ölelte át Rob, így el kellett engednie a kezemet. Rögtön hiányzott az érintése, és nem éreztem magamat egésznek.

Talán egy óra, ha eltelhetett, engem máris családtagként kezeltek. Rob szülei ragaszkodtak, ahhoz hogy tegezzem őket.
- Gyere… megmutatom a szobámat. –mosolygott Rob, majd a lépcső fel kezdett húzni. Időközben elhaladtunk egy hatalmas tükör előtt, ahol végre megláttam magam. Akkor nem Kristen voltam… nem egy Barna hajú lány, hanem egy szőke tincsekkel koronázott „angyal”. Hayley voltam… és ez akkor megrémisztett.

Két jéghideg kéz ébresztett fel, amiknek tulajdonosa, az én szemtelen barátnőm volt.
- Elaludtál… Hé, mi a baj? –kérdezte ijedten, rémült arckifejezésem láttán.
- Álmodtam valamit… és abszolút nem volt vidám...